Zeneiskola általános információk
Igazgatóhelyettes: Varga Attiláné
zeneiskola@iskola.pilisborosjeno.hu
Zeneiskola – minden, amit érdemes tudni
Gyere zenélni velünk!
A zenetanulás jóval több annál, mint megtanulni egy hangszeren játszani. Közös élmény, felfedezés, önkifejezés és örömforrás – egy olyan út, amely végig kíséri a gyermeket egész életén. Zeneiskolánkban arra törekszünk, hogy minden növendék megtapasztalja a közös zenélés örömét, és olyan tudást, élményeket és emberi kapcsolatokat szerezzen, amelyek messze túlmutatnak a hangszeres órákon.
Szeretettel várjuk mindazokat a gyermekeket és fiatalokat, akik szeretnének közelebb kerülni a zenéhez, hangszert tanulni, együtt muzsikálni, és részesei lenni egy motiváló zenei közösségnek.
Hogyan működik a zeneiskola?
A zeneiskolai oktatás választható, délutáni elfoglaltság, a beiratkozással azonban a növendékek vállalják a zeneiskolai tanulmányokkal járó feladatokat és szabályokat is. A hangszeres fejlődés egyik legfontosabb feltétele a rendszeres otthoni gyakorlás. A heti hangszeres órák adják az irányt, de az igazi fejlődés a két óra között történik.
Célunk nem csupán az, hogy növendékeink megtanuljanak egy hangszeren játszani. A zenetanulás fejleszti a figyelmet, a kitartást, az önállóságot, a kreativitást és az önkifejezést – miközben egy életre szóló kapcsolatot alakít ki a zenével.
Főtárgy – a választott hangszer
Minden növendékünk választ egy hangszert, amelyet főtárgyként tanul.
Iskolánkban jelenleg az alábbi hangszerek közül lehet választani:
– zongora
– hegedű
– gordonka
– furulya
– fuvola
– klarinét
– szaxofon
– rézfúvós hangszerek
– gitár
– ütőhangszerek
A főtárgyi óra heti 2×30 perc egyéni hangszeres órát jelent. A különösen tehetséges és kiemelkedően fejlődő növendékek 2. évfolyamtól Tehetséggondozó (TG) tagozatba kerülhetnek. Ebben az esetben a főtárgyi óra heti 2×45 perc.
Melléktárgy – a választott hangszer mellett más órák
A hangszeres tanulmányok mellett minden növendék számára fontos szerepet kapnak a zenei alapismereteket és a közös muzsikálást fejlesztő melléktárgyak. A legfontosabb melléktárgy a szolfézs. A növendékek két előkészítő év után négy éven keresztül tanulnak szolfézst. Magasabb életkorban vagy évfolyamon bekapcsolódó tanulóknál az előkészítő évfolyamok elmaradhatnak. A szolfézsórák általában heti 2×45 perces, vagy magasabb évfolyamokon heti 1×90 perces kiscsoportos foglalkozások.
A 4. évfolyam végén a növendékek előrehozott írásbeli és szóbeli alapvizsgát tesznek szolfézsból. A sikeres szolfézs alapvizsgát követő első évben a növendékek zenetörténetet tanulnak, később pedig – az adott lehetőségek szerint – zenetörténet vagy kamarazene közül választhatnak. A zenetörténet heti 1×90 perces foglalkozás. Magasabb évfolyamokon további választható tárgyakra, például kamarazenére vagy második hangszer tanulására is lehetőség nyílik.
Beszámolók, vizsgák, hangversenyek
A zeneiskolai tanévhez természetesen a fellépések is hozzátartoznak. Félévkor a növendékek tanszaki hangversenyeken mutathatják meg, mit tanultak az első félévben.
Tanév végén a tanszaki hangversenyek mellett főtárgyi beszámolóra is sor kerül, ahol a növendékek vizsgaszerű körülmények között játsszák el a tanév során megtanult műveket. A szolfézs év végi beszámolói csoportosan, a szolfézsórák időpontjában zajlanak. A 4. évfolyamos növendékek szolfézs alapvizsgáját külön időpontban szervezzük meg.
Mikortól lehet jelentkezni?
Zeneiskolánkba 6 éves kortól várjuk a jelentkezőket.
A legfiatalabb gyermekeknél különösen fontos figyelembe venni a testi fejlettséget, a kézméretet, a figyelmi képességeket. Ezért a megfelelő hangszer kiválasztásában tanáraink szívesen segítenek. A fiatal kezdők egyik legalkalmasabb hangszere a furulya. Intézményünkben nem csak gyermekeket várunk: felnőttek számára is van lehetőség zeneiskolai tanulmányokra, számukra azonban magasabb összegű tandíj fizetendő.
Térítési díj és tandíj
A zeneiskolai oktatás államilag támogatott, emellett a növendékek félévente térítési díjat fizetnek. A felnőtt növendékek, a két művészeti ágat igénybe vevők, a tanév első napján 18. életévüket betöltött és tanulói jogviszonnyal nem rendelkező növendékek esetében tandíj fizetendő. A két művészeti iskolába járó tanulók nyilatkoznak, hogy melyik intézményben kívánják igénybe venni az állami támogatást, – ahol térítési díjat fizetnek, – és melyik intézményben fizetnek tandíjat.
A fizetendő összegek az iskolai KRÉTA felületén jelennek meg, a befizetésre pedig félévente, szeptemberben és februárban kerül sor. A befizetés aktuális határidejéről a főtárgytanárokon keresztül és honlapunkon is tájékoztatást adunk.
A jogszabályban meghatározott esetekben – például szociális rászorultság, tartós betegség vagy hátrányos helyzet esetén – megfelelő igazolások benyújtásával fizetési kedvezmény vagy mentesség kérhető.
Hangszerkölcsönzés
Zeneiskolánk hangszerállományából több tanszakon lehetőség van iskolai hangszer
kölcsönzésére.
Jelenleg:
– hegedű,
– gordonka,
– klarinét,
– fuvola,
– rézfúvós hangszerek,
– gitár
kölcsönözhető a rendelkezésre álló készlet függvényében. Furulya tanszakon saját hangszer beszerzését kérjük. Zongora szak esetében fontos, hogy a növendéknek otthon vagy más helyszínen rendszeres gyakorlási lehetősége legyen, ezért a jelentkezés feltétele egy megfelelő hangszerhez való hozzáférés.
Alapítványi hangszerkarbantartási hozzájárulás
Zeneiskolánk számára kiemelten fontos, hogy növendékeink jó állapotú, rendszeresen karbantartott hangszereken tanulhassanak. Ennek támogatására az iskola Nebuló Alapítványán keresztül önkéntes hangszerkarbantartási hozzájárulás befizetését kérjük a szülőktől.
A hozzájárulások befizetése készpénzben, a főtárgytanároknál vagy a gazdasági irodában
lehetséges.
Javasolt támogatási összegek:
– Iskolai hangszer bérlése esetén: 3000 Ft/félév
– Saját hangszer használata esetén: 1000 Ft/félév
– Zongora szakos növendékek számára: 2000 Ft/félév
A befolyt támogatásokat hangszereink rendszeres karbantartására fordítjuk, többek között:
– zongorák hangolására,
– vonós hangszerek húrjainak cseréjére és javítására,
– fúvós hangszerek tisztítására, szervizelésére,
– valamint szükséges hangszeralkatrészek pótlására.
Köszönjük, hogy hozzájárulásukkal segítik növendékeink minőségi zenei nevelését és
hangszereink hosszú távú megóvását!
Vendégtanulói jogviszony
Arra is van lehetőség, hogy egy növendék a hangszeres és melléktárgyi tanulmányait két
különböző zeneiskolában végezze. Vendégtanulói jogviszony jön létre akkor, ha a növendék a hangszeres főtárgyát egy másik zeneiskolában tanulja, de szolfézsra, zenetörténetre vagy kamarazenére hozzánk jár, vagy
Pilisborosjenőn tanul hangszert, de a kötelező melléktárgyat egy másik zeneiskolában teljesíti. A vendégtanulói jogviszonyt abban az intézményben kell kérvényezni, ahol a növendék a melléktárgyat – jellemzően a szolfézst – tanulja. A két zeneiskola ilyen esetben az adott tanévre együttműködési megállapodást köt.
A legfontosabb: öröm legyen zenélni!
A zeneiskola egyszerre iskola és közösség.
Fontos számunkra a rendszeres munka, a fejlődés és a szakmai igényesség, de mindezek mellett azt szeretnénk, hogy növendékeink szeressenek zenélni, örömmel jöjjenek órára, merjenek kiállni a színpadra, megtapasztalják a közös muzsikálás élményét, és a zene hosszú távon is az életük része maradjon.
Szeretettel várunk minden leendő növendéket zeneiskolánkban!