Váltsd vissza, ajánld fel, támogasd iskolánkat!
Örömmel szeretnénk megosztani a hírt, hogy mostantól a visszaváltható palackok és dobozok után járó 50 Ft-os visszaváltási díjjal közvetlenül is támogathatják a Nebuló Alapítványt, ezáltal pedig iskolánk gyermekeit, közösségét, programjait és fejlesztéseit.
Így egy-egy apró döntéssel ti is hozzájárulhattok ahhoz, hogy iskolánk még több lehetőséget biztosíthasson a gyerekek számára.
Mire fordítjuk a támogatást?
Az eddigi felajánlásoknak és támogatásoknak köszönhetően már számos értékes programot és fejlesztést valósíthattunk meg. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki eddig hozzájárult közösségünk céljainak megvalósításához.
Terveink azonban továbbra is vannak. Szeretnénk többek között új kültéri bútorokat vásárolni az iskolaudvarra, valamint tovább bővíteni és szépíteni a játszóteret, hogy a gyerekek számára még barátságosabb, élhetőbb és változatosabb környezetet teremtsünk.
Minden egyes visszaváltott palack 50 Ft-tal járulhat hozzá ezekhez a célokhoz. Lehet, hogy egyetlen palack nem tűnik soknak, de ha sokan összefogunk, a kis felajánlásokból jelentős támogatás gyűlhet össze – és közösen újabb terveket válthatunk valóra.
Az alábbi infografikát érdemes elmenteni a mobilkészülekre, így a visszaváltáskor mindig kéznél lesz, hogyan lehet az összeget a Nebuló Alapítványnak felajánlani.
Köszönjük, hogy gondolnak iskolánkra, gyermekeinkre, és támogatásukkal hozzájárulnak közösségünk fejlődéséhez!
Egy palack csak egy apró lépés.
Sok palackból azonban közös siker születhet. ♻️
