megvalosult2019

Iskolánk hetedikes tanulói idén Erdélybe kirándultak a HATÁRTALANUL! pályázattal.

A pályázat célja, a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővítése, az európai integráció elősegítése. Célunk, hogy minél több magyarlakta települést megismerhessünk az ott élők nézőpontjából, lehetőséget kívánunk nyújtani diákjaink számára, hogy megismerjék a Kárpát-medence más régióinak életét és kultúráját.

1. nap:

Határátlépés Vállajnál. Első település mellyel megismerkedünk Nagykároly: Károlyi kastély, volt Aranyszarvas fogadó, ahol Petőfi Sándor megismerkedett Szendrey Júliával. Utazásunkat folytatjuk Érmindszentre (Ady Endre falva), ahol Ady szülőházát keressük fel. Zilah régi központjában a Wesselényi szobrot és a régi Wesselényi kollégiumot nézzük meg. Tovább utazunk a szállásunkra, Torockóra.

2. nap

Ezt a napot, csak a természetnek szenteljük, pontosabban a természetjárásnak: a túra a Székelykőre vezet, ahonnan páratlan kilátás tárul elénk, majd leereszkedünk Torockószentgyörgyre és a Torockay vár maradványait nézzük meg. Innen visszaindulunk Torockóra, ahol megnézzük a néprajzi múzeumot, majd elfogyasztjuk a jól megérdemelt vacsoránkat. A túra adatai: 15 km/ 600 m szintkülönbség, 8-9 óra.

3. nap

Reggeli után megismerkedünk Torockó központjával, és megnézzük a néprajzi múzeumot. Majd Kolozsvárra indulunk, ahol a központban sétálva megismerkedünk a következőkkel: Mátyás király szobra és szülőháza, Szent Mihály templom, Farkas utcai református templom, Házsongárdi temető. Tovább utazunk Tordára, ahol a sóbányát nézzük meg, majd egy könnyű túra keretében a Tordai hasadék sziklái között sétálunk. Visszamegyünk a Torockóra.

4. nap

Összecsomagolás és reggeli után elindulunk. Nagyenyeden megnézzünk a Bethlen Gábor kollégiumot, a vártemplomot, és az 1848-as emlékművet. Gyulafehérváron megnézzük a székesegyházat, melyet Szent István alapított, majd sétálunk a várban, megnézve a Károly kapukat. Következő megállónk Vajdahunyadon lesz, ahol a Hunyadi várat nézzük meg. Déván átutazva az utolsó megállónk Aradon lesz, ahol az aradi vértanuk kivégzésének a helyét keressük fel. Hazautazunk, érkezés az esti órákban.

 

Pályázatunk során a Talabor 2007 Utazásszervező Irodával álltunk folyamatos kapcsolatban, akik segítették az utazás lebonyolítását.

Az utazásunk alatt Magyari Vass István idegenvezető felejthetetlen élményben részesített mindannyiónkat. Szakmai és történelmi tudása lenyűgözte a diákokat és padagógusokat egyaránt.

A minket szállító sofőrök pontosan, precízen és biztonságosan végezték a munkájukat.

 

Köszönjük minden segítőnknek ezt a csodálatos, élménydús 4 napot!