12 év feletti diákok oltása Covid-19 vírus ellen
- Részletek
Tisztelt Szülő!
Közeledik az iskolakezdés, amelyre ezúttal is még a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében készülünk, hiszen a vírus még itt van és sajnos nem zárható ki egy negyedik hullám sem.
Jó hír, hogy az idei iskolakezdés jóval biztonságosabb, mint az egy évvel ezelőtti, hiszen már van vakcina és magas a magyar lakosság, a pedagógusok és a diákok átoltottsága.
Néhány tudnivaló a nyári szünet idejére
- Részletek
1. Június végétől az udvar építési terület lesz, új csatorna és gázvezeték kiépítésére kerül sor a tornaterem miatt.
2. Iskolánk saját egyesületet szeretne alapítani, ehhez már megszületett az alapító irat, de tagokra is szükség lenne. Az iskola részéről 4 fő van jelenleg, de alapító szülőkre is szükség lenne. Mivel járna ez? Évente egy összejövetel és megbeszélés, értékelés, új feladatok megvalósítása, pályázatok lehetőségek. Várom tehát olyan szülők jelentkezését, akik segítenének a csapatban. Fontos lenne, hogy a pályázatok és TAO miatt minél előbb megalakuljunk. Várom a jelentkezőket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailen július 10-ig.
3. Ügyeleti napokat tartunk: június 30-án, július 14-én és 28-án, valamint augusztus 11-én és 25-én, szerdánként 9-13 óráig.
4. A kitűnő tanulóknak megérkeztek a cirkusz jegyek, átvehetők ügyeleti napokon.
5. A taneszközlista az iskola honlapján lesz megtekinthető hamarosan.
6. A leendő elsősök beosztásának hirdetésével azért várunk, mert még reménykedünk abban, hogy három első osztályt indíthatunk. Nem tudjuk, hogy hány beköltöző család várható még a nyáron.
7. Új ebéd szállítókkal fog tárgyalni az önkormányzat.
8. A balatoni táborosoknak levelet küldünk nemsokára.
Kívánunk a nyárra jó pihenést, feltöltődést, üdvözlettel: Dienes Dóra igazgató és az iskola dolgozói
Járványügyi tájékoztató 2021. május 26-án
- Részletek
Kedves Szülők!
Járványügyi tájékoztató 2021. május 26-án
Iskolánkban jelenleg igazolt fertőzött tanulók száma: 0 fő
Igazolt fertőzött alkalmazott száma: 0 fő
Digitálisan oktatott osztályok száma: 0
A zenei tagozat is jelenléti oktatásra tért át.
Tisztelettel: Dienes Dóra intézményvezető
Információk
- Részletek
a 2021. április 19-ei (illetve május 10-ei) újranyitásról:
Nebuló Alapítvány ~ adó 1%
- Részletek
https://www.facebook.com/pbjiskola
Covid-19 tájékoztató
- Részletek
Kedves Szülők!
Beiskolázási tájékoztató a 2021/22. tanévre
- Részletek
Szeretettel várjuk a leendő elsősök szüleit a beiskolázással kapcsolatos
ONLINE SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓNKRA, 2021. március 4-én 17 órától,
* református egyház
* katolikus egyház
A beiratkozás várható időpontja 2021. április 15-16. A részletekről később adunk tájékoztatást.